EFEB Felnőttoktatási Központ EFEB Felnőttoktatási Központ

Kódfejtők és útvesztők nyomában: a bérek és járulékok jolly jokere

Válasszon folyamatosan induló képzéseink közül, EFEB garanciával

1990 óta a Kormányok mintha csupán úri huncutságból változtatnák folyton az adótörvényeket, mindenesetre a bérügyintéző és társadalombiztosítási ügyintéző szakemberek ázsióját jelentősen megnövelték. Melyik cégvezető tudná békésen álomra hajtani a fejét, ha nincs az irodában egy igazán talpraesett munkatársa, aki eligazodik a hazai adószabályozás útvesztőiben?

 

Bérügyintézők az aranykorban

Mielőtt azt hinnénk, hogy a bérkalkuláció és a járulékok levonása egyszerű feladat, gondoljunk csak bele, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 évben hányszor kaptunk gyomorgörcsöt amiatt, hogy ismét változtak az adótörvények, új járulékokat vezettek be, szinte meg sem tudjuk számolni, hogy hányféle kötelezettség terheli a béreket és a bevételeket. Mindemellett az 1990 után gyökeresen átalakuló hazai gazdaság és a 2008-as hitelválság is arra ösztönözte a kormányokat, hogy folyamatosan „gyúrják” a hazai adó- és járulékfizetési szabályokat, hogy élénkítsék a magyar gazdaság vérkeringését. Szakember legyen a talpán, aki folyamatosan naprakész e tekintetben, és pontosan tudja, hogy az adott változások éppen kiket és milyen mértékben érintenek. Sorolhatnánk még a példákat, hiszen a családi adókedvezmények bevezetése és a jogosultak körének folyamatos bővítése szintén nagy feladat elé állítja a bérügyintéző szakembereket mind a mai napig.

Bérügyintézők a változások sodrásában

Sokan talán már nem is emlékeznek arra, hogy a rendszerváltás hajnalán 1988-ban vezették be a személyi jövedelemadót Magyarországon, és azóta ismerkedünk a bruttó és nettő bérekkel. A nyugdíjjárulékok és a társadalombiztosítási kötelezettségek sem voltak jellemzőek 1990 előtt, hiszen éppen a mesterségesen alacsonyak tartott átlagbérek miatt rendelkezett az állam a nyugdíjhoz szükséges pénzeszközökkel. Ma már a bérekhez kapcsolódó járulékok fedezik a nyugdíjakat és működtetik az egészségügyet, és akkor még nem beszéltünk a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerről, ahová 1998-ban a pályakezdőknek kötelezően be kellett lépni, és amelyről később kiderült, hogy Közép-Kelet-Európa néhány országán kívül szinte sehol sem terjedt el. Arról már ne is beszéljünk, hogy a tagok túlnyomó többségének az állami nyugdíjrendszerbe való visszaterelésével (2011) egy időben egyre több adókedvezményt biztosítanak az önkéntes magán-nyugdíjpénztárakban takarékoskodók részére. Vagyis a variációk száma igénybe veszi számolási képességeinket, és hogy a fától lássuk az erdőt, nem árt ha kéznél van egy talpraesett bérügyintéző. 

Jolly joker: bérügyintéző és társadalombiztosítási ügyintéző

De nem csupán a bérügyintéző munkája ér fel egy kódfejtéssel, mintha elfeledett történelmi titkok után kutatna, hanem a társadalombiztosítási ügyintéző tevékenysége is meglehetősen sokrétű szakmai tudást igényel. Ráadásul nagyon jól tudjuk, hogy a világgazdasági válság után minden cég jelszava lett a nagybetűs költséghatékonyság, amely persze a kollégák produktumára is vonatkozik. Nem árt ha valaki egyszerre zongoracipelő, ötletgyáros és túlóra-rajongó. Egyre inkább olyan alkalmazottakra van szüksége a vállalatoknak, akik egyszerre több fronton, több szakterületen is bevethetők, ezért aki rendelkezik már bérügyintéző tapasztalattal, vagy aki most szeretné megismerni a szakma csínját-bínját, annak érdemes elmélyednie a társadalombiztosítási ügyintéző munkakörben is, hogy mint egy igazi jolly joker, nélkülözhetetlen munkaerő legyen a vállalat mindennapjaiban. Hiszen ne felejtsük el: adó és járulék volt, van és lenni fog! Ezért ajánljuk a Bérügyintéző + Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyamunkat! 

EFEB
Felnőttképzés

Csoportos képzések -
Tantermi vagy online formában

16

kategória

67

képzés

3

helyszín

20

év tapasztalat

EFEB
E-learning

Azonnal kezdhető képzések

6

kategória

20

képzés

EFEB Felnőttoktatási Központ

helyszín

20

év tapasztalat

Az EFEB számokban

25 év

tapasztalat

32500+

tanuló

785

indított tanfolyam

32+

szakma

EFEB Felnőttoktatási Központ

Hallgatóink véleménye