Virágkötő és virágkereskedő: egy több ezer éves történet nyomában
Ha ünnepekről beszélünk, akkor az emberiség történetéről beszélünk, amely több tízezer éves múltra tekint vissza. A történelem folyamán pedig mindig is az ünnepek díszítésére szolgált a virág, így a virágkötő és virágkereskedő is az egyik legrégebbi mesterségek egyike. Már 60.000 éves sírokban is találtak virágmaradványokat, vagyis már akkor dekorációként használták a nemes növényeket. A kutatások szerint az első virágot hozó növény 130 millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön, ma nagyjából 270.000 fajta virágról tudunk.
Persze minden ünnepnek, népnek és népszokásnak van emblematikus virága, aminek a dekorációban való felhasználása igazi szakértelmet kíván, ezért a virágkötő és virágkereskedő már az ókorban és a középkorban is elismert hivatás volt. Szinte művészet a virágkötő és virágkereskedő munkája, hiszen a harmónia, a szépség, az elegancia és az esztétikum szakmája ez. Az ünnepek régebben arra szolgáltak, hogy szűkebb értelemben egy család, míg tágabb értelemben egy ország közösen emlékezzen egy-egy jelentős eseményre, amely mindenki számára fontos. Az ünnep pedig elképzelhetetlen virág nélkül, a virág pedig elképzelhetetlen virágkötő és virágkereskedő nélkül.
Az ünnepek őrzője a virágkötő és virágkereskedő
Egy ország életében a nemzeti ünnepek a meghatározók, míg egy család életében a születések és a házasságkötések, házassági évfordulók jelentik a legfontosabb eseményeket. Persze manapság sok ünnep már jelentését vesztette, de néhány szerencsére megőrizte jelentőségét, és ekkor virággal köszöntjük a jeles napokat, amelyek a virágkötő és virágkereskedő kitüntetett dátumai. Jelenleg kilenc ünnepnapot tartunk nyilván hivatalosan: újév, március 15., húsvét, május 1., pünkösd, augusztus 20., október 23., Mindenszentek és a Karácsony. A magánember számára pedig a házasság és a karácsony az élet legfontosabb eseményei, amelyek a virágkötő és virágkereskedő munkáját is kiemeli az ismeretlenség homályából.
Az esküvői virágok használata az ókori Görögországból származik: virágokból és más növényekből koszorút helyeztek el a menyasszony fején, vagyis a virágkötő és virágkereskedő már akkor is ügyelt az ünnep pompájára. A koszorúslányok pedig a virágos dekorációkért, a füzérekért, a menyasszony csokráért feleltek. A virágfüzér a szerelem és a boldogság jelképe volt. Ugyanilyen fontos alkalom az advent – amely a rendszerváltás óta az egyik legfontosabb ünnepünkké vált –, amikor a virágkötő és virágkereskedő az adventi koszorút készíti el.
A KSH szerint a házasságkötések száma 2010 óta folyamatosan emelkedik, hiszen amíg 2013-ban már 36.900 pár mondta ki a boldogító igent, addig 2014-ben már 38.700 pár kötött házasságot, ami 4,6 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest. Vagyis a virágkötő és virágkereskedő munkája nem csak a múltat jelenti, hanem a jelent és a jövőt is. AZ EFEB kurzusain a legprofibb tanároktól tanulhatják meg a hallgatók a virágkötő és virágkereskedő hivatás legfontosabb fogásait, majd jöhet a gyakorlat, hogy kiemeljék az ünnepeket a mindennapok szürkeségéből.
Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam – élj abból, amit szeretsz csinálni!
A növényekkel, virágokkal való foglalkozás egy csodaszép mestreség. A fentiekből kiderül, keresett és jövdelmező állásról van szó. Hobbiként is pihentető és szép foglalatosság a virágkötés. Mindenképpen érdemes mindenkinek elgondolkodnia tehát azon, hogy megtanulja ezt a szép szakmát.

