Jelen tájékoztató kizárólag az EFEB Felnőttoktatási Központ Kft. képzésein résztvevők számára érvényes!
A szakmai képzésen elsajátított modulokból a képzés során a résztvevő modulzáró vizsgát tesz, mely vizsgák sikeres teljesítése a képzés eredményes befejezését igazolja, emellett a szakmai vizsgára bocsátás feltétele. A modulzáró vizsgákat a képző intézmény a felnőttképzési szerződésben rögzített képzési idó alatt szervezi meg. Alapesetben a modulzáró vizsgák díját a képzési díj tartalmazza, kivételt képeznek a központi modulzáró vizsgák. Sikertelen modulzáró vizsga esetén a képzésben résztvevő javító vizsgát tehet. Javító modulzáró vizsgát kizárólag a felnőttképzési szerződésben rögzített képzési idő alatt tudunk szervezni. A javító modulzáró vizsga díjköteles.
Sikertelen modulzáró vizsgának számít az is, ha a képzésben résztvevő a kijelölt modulzáró vizsga időpontban távol marad, illetőleg határidőre nem teljesíti a modulzáró vizsgák követelményeit. Ebben az esetben pótló modulzáró vizsga szervezésére van lehetőség. Pótló modulzáró vizsgát kizárólag a felnőttképzési szerződésben rögzített képzési idő alatt tudunk szervezni. A pótló modulzáró vizsga díjköteles.
A képző intézmény a javító-, pótló modulzáró vizsgákat a felnőttképzési szerződésben rögzített képzési idó alatt szervezi meg. Javító-, pótló modulzáró vizsgára jelentkezni a tanfolyamszervezőknél lehetséges. Amennyiben központi írásbeli, vagy központi gyakorlati modulzáró vizsgát kell ismételnie, vagy pótolnia, akkor az online vizsgajelentkezés felületünkön tud a kiírt vizsgára jelentkezni. Javító modulzáró vizsgát az a képzésben résztvevő tehet, akinek az első modulzáró vizsgája sikertlen lett. Pótló modulzáró vizsgát az a képzésben résztvevő tehet, aki a kiírt első modulzáró vizsgáról igazoltan maradt távol. A modulzáró vizsgáról való távolmaradását orvosi igazolással, illetőleg hivatalos szerv által kiadott igazolással igazolhatja. A képző intézmény a tanfolyam befejezését követően modulzáró vizsgát nem szervez. Esetlegesen elmaradt, vagy sikertelen modulzáró vizsgát a következő induló tanfolyamunkra való beiratkozást követően tud tenni.
Javító- pótló modulzáró vizsga díjak:
Aranykalászos gazda (OKJ 31 621 02)
Banki, befektetési termékértékesítő (OKJ 51 343 01)
Cukrász (OKJ 34 811 01) 2016. 09. 01. után indult képzések
Egészségügyi asszisztens (OKJ 54 720 01)
Élelmiszer-, vegyiáru eladó (OKJ 31 341 01)
Gyógyszertári asszisztens (OKJ 54 720 03)
Gyógy és sportmasszőr (OKJ 726 01)
Ingatlanközvetítő (OKJ 52 341 01)
Irodai asszisztens (OKJ 54 346 01)
Közbeszerzési referens (OKJ 52 343 01)
Kulturális rendezvényszervező (OKJ 51 345 01)
Logisztikai ügyintéző (OKJ 54 345 01)
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző (OKJ 54 841 11)
Pedagógiai- és családsegítő munkatárs (OKJ 54 140 02)
Pénztárkezelő és valutapénztáros (OKJ 51 343 03)
Pénzügyi- számviteli ügyintéző (OKJ 54 344 01)
Társadalombiztosítási ügyintéző (OKJ 51 344 02)
Társasházkezelő (OKJ 52 814 01)
Ügyviteli titkár (OKJ 54 346 02)
Vállalkozási mérlegképes könyvelő (OKJ 55 344 07)
Virágkötő és virágkereskedő (OKJ 34 215 04)
Központi modulzáró vizsgára online tudja leadni jelentkezését honlapunkon.
Jelentkezési lap központi modulzáró vizsgára

